Egy francia sír feltárása népességcserét jelez a kőkori válság után

132, egy nagy megalitikus sírban eltemetett ember maradványai rajzolnak ki egy súlyos, i. e. 3000 körüli kőkori törést Franciaországban. A Bury közelében, Párizstól mintegy 50 kilométerre északra feltárt temetkezési helyet két külön időszakban használták, és a két korszak halottai genetikailag alig kapcsolódnak egymáshoz.

A Nature Ecology & Evolution folyóiratban közölt eredmény nem egyszerűen egy család vagy egy sír történetéről szól. Arra utal, hogy a korábbi helyi népesség erősen megfogyatkozott, majd más eredetű csoportok érkeztek a térségbe. A kutatók szerint ez segíthet értelmezni azt is, miért szűnt meg Európa több vidékén nagyjából ugyanebben az időben a monumentális kősírok építése.

Két temetkezési korszak, két eltérő népesség

A vizsgálat 132 személy genetikai anyagát elemezte. Az ősi DNS, vagyis a csontokban hosszú időn át megmaradó örökítőanyag vizsgálata lehetővé teszi, hogy a kutatók a nagyon régen élt emberek közötti rokonsági kapcsolatokat és tágabb népességi kötődéseket is összevessék.

Frederik Valeur Seersholm, a Koppenhágai Egyetem Globe Intézetének adjunktusa és a kutatás egyik vezető szerzője szerint egyértelmű genetikai határ választja el a sír két használati időszakát. A korábbi csoport genetikai mintázata az észak-franciaországi és németországi kőkori földművelő népességekéhez áll közel. A későbbi eltemetetteknél viszont erős kapcsolatok látszanak Dél-Franciaország és az Ibériai-félsziget felé.

Ez nem azt bizonyítja, hogy minden korábbi lakó nyomtalanul eltűnt volna, vagy hogy egyetlen esemény zajlott volna le. A sírból származó minta alapján azonban a kutatók jelentős helyi népességcsökkenést, majd észak felé vándorló új csoportok megtelepedését tartják valószínűnek.

A csontok kora is válságra utal

A genetikai különbség mellett a temetkezések összetétele is szokatlan képet mutat. A régészek a korábbi időszakban kivételesen magas halandóságot észleltek, különösen a gyermekek és fiatalok körében. Laure Salanova, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont, a CNRS kutatási igazgatója ezt erős demográfiai válságjelnek nevezte.

A megállapítás azért fontos, mert a sírban nem pusztán elszigetelt, egymástól független halálesetek nyomai látszanak. A korábbi korszakban több, egymással rokon nemzedék tagjait temették ugyanoda, ami szorosan kapcsolódó közösségekre utal. A későbbi időszakban a temetések jóval válogatottabbá váltak, és egyetlen férfiági leszármazási vonal dominált.

A két időszak közötti különbség tehát társadalmi változást is jelezhet. Seersholm értelmezése szerint a népesség átalakulásával az is megváltozott, hogyan szerveződött a közösség, és kik kerülhettek a sírba.

Találtak pestisnyomot, de ez önmagában kevés magyarázat

A kutatócsoport nemcsak az emberi DNS-t vizsgálta. Olyan eljárást alkalmazott, amely a csontokból kinyerhető teljes genetikai anyagot elemzi. Így kórokozók maradványait is azonosíthatták, köztük a pestist okozó Yersinia pestis baktériumét, valamint a tetű által terjesztett visszatérő lázat okozó Borrelia recurrentis nyomait.

Ez érzékeny, de lényeges különbség: egy kórokozó kimutatása nem azonos annak bizonyításával, hogy kizárólag az okozta a népesség összeomlását. Martin Sikora, a Koppenhágai Egyetem egyetemi docense és a tanulmány vezető szerzője szerint a pestis jelenlétét meg tudják erősíteni, ám az adatok nem támasztják alá, hogy ez lett volna a visszaesés egyetlen oka.

A kutatók inkább több tényező együttes hatásával számolnak: betegségek, környezeti stressz és más, a közösségeket megzavaró események együtt vezethettek a válsághoz. Hogy ezek közül melyik milyen arányban számított, azt a most vizsgált temetkezési hely adatai nem döntik el.

Mi köze lehet mindennek a megalitok eltűnéséhez?

A megalitikus sírok és más nagy kőemlékek felépítése hosszú távon együttműködő, stabil közösségeket igényelt. Ha egy népesség jelentősen megfogyatkozik, majd új csoportok költöznek a helyére eltérő temetkezési és társadalmi szokásokkal, az a látványos építkezési hagyományok megszakadását is megmagyarázhatja.

A tanulmány szerzői óvatosan fogalmaznak: a Bury melletti sír nem helyettesíti egész Európa történetét. Az eredmény azonban egybevág azokkal a korábbi jelekkel, amelyek szerint a neolitikus népességcsökkenés Észak- és Nyugat-Európa nagyobb részét is érinthette, nem csupán Skandináviát és Észak-Németországot.

A következő lépést további lelőhelyek hasonló vizsgálata jelentheti. Minél több, különböző térségből származó emberi maradványt, kórokozónyomot és régészeti környezetet lehet összevetni, annál pontosabban válaszolható meg, hogy egy helyi tragédia, egy szélesebb európai válság vagy több, egymást erősítő folyamat állt-e a kőkori közösségek átalakulása mögött.