A salemi „boszorkánytorta” nem bizonyított semmit, mégis tovább szította a félelmet

1692 telén Salem falujában lisztből és a rosszullétet mutató lányok vizeletéből sütöttek úgynevezett „boszorkánytortát”. A különös próbát nem gyógyításnak szánták: Mary Sibley szomszéd javaslatára azt akarták vele kideríteni, vajon boszorkányság áll-e a gyerekek tünetei mögött. A süteményt végül a Parris család kutyájával etették meg. Az állatnál nem jelentkezett rosszullét, vagyis a próba a leírások szerint eredménytelen maradt.

A történet azért fontos, mert jól mutatja, milyen könnyen válhatott egy bizonytalanságra adott, babonás magyarázat közösségi gyanúsítgatássá. A salemi boszorkányperek korai 1690-es évekbeli eseményei során több mint 100 embert vádoltak meg boszorkánysággal, és 19 feltételezett boszorkányt kivégeztek.

Betegségtünetekre természetfeletti választ kerestek

A salemi ügyek hátterében a forrás szerint Samuel Parris puritán lelkész 1689-es érkezése is szerepet játszott. Szigorú, ortodox prédikációi megosztották a massachusettsi, vidéki település közösségét. 1692 telén Parris 9 éves lánya, Betty, 11 éves unokahúga, Abigail, valamint 12 éves barátnőjük, Ann Putnam rohamokat és görcsöket tapasztalt.

A korabeli helyi orvos, William Griggs természetfeletti eredetűnek tulajdonította a jelenséget. A falu egy részében hamar azok felé fordult a gyanú, akik nem jártak rendszeresen Parris templomába. Ez nem bizonyítja, hogy a lányok tünetei szándékosak vagy kitaláltak lettek volna; csak azt mutatja, hogy a közösség milyen értelmezési keretben kereste a magyarázatot.

Mai történészek több lehetséges értelmezést is felvetnek a lányok viselkedésére és panaszaikra. Szóba került például az epilepszia, az asztma, illetve az anyarozsmérgezés, vagyis az ergotizmus. Ez utóbbi egy gombához köthető mérgezés, amelynek tünetei között fulladásérzés, hallucinációk és a bőrön érzett megmagyarázhatatlan mászó érzés is lehet. Több mint három évszázad távlatából azonban ezek utólagos hipotézisek, nem biztos diagnózisok.

Mit vártak a „boszorkánytortától”?

A 17. századi elképzelés szerint, ha valakit valóban rontás ért, a boszorkány ereje az érintett testének anyagaiban is jelen lehet. A liszttel összekevert vizeletből készített torta ezért afféle közvetítő eszköznek számított. Egyes esetekben a torta elégetését, elásását vagy más módon való megsemmisítését a rontás megtörésére alkalmas eljárásnak hitték.

Salemben a cél szűkebbnek tűnt: nem a lányok meggyógyítása, hanem a fekete mágia jelenlétének kimutatása. Az elképzelés szerint, ha a kutya is megbetegszik a süteménytől, az azt jelezné, hogy a lányok állapotát boszorkányság okozza. Ilyen összefüggésre természetesen nem volt bizonyíték, a kísérlet pedig nem is adott a jelenlévők számára várt eredményt.

Samuel Parris mégis felháborodott, amikor tudomást szerzett a tortáról. Nem egy konkrét személyt tett felelőssé a sütemény miatt, hanem magát a mágikusnak tekintett eljárást minősítette istentelennek. A következő heti prédikációjában nyilvánosan elítélte azt.

A sikertelen próba után is megindultak a vádak

A feszültség nem csillapodott. A gyanú hamar Titubára, a Parris család rabszolgasorban tartott szolgálójára terelődött, akit letartóztattak és boszorkányság vádjával kihallgattak. Vele együtt Sarah Good koldust és Sarah Osborn ágyhoz kötött asszonyt is megvádolták.

A további események súlyos következményekkel jártak. Tituba több mint egy éven át őrizetben volt; a pere végül összeomlott, és 1693 utáni sorsa nem ismert. Sarah Osborn a tárgyalására várva halt meg a börtönben. Sarah Goodot 1692 júliusában felakasztották; a forrás szerint ekkor talán még 40 éves sem volt.

A boszorkányperek idején alkalmazott módszerek nem vizsgálatok voltak a mai értelemben. Testi jegyeket, például anyajegyeket vagy rendellenesnek ítélt anyajegyszerű foltokat is a boszorkányság jeleként értelmezhettek. Az úgynevezett érintéspróbán a vádlottnak hozzá kellett érnie állítólagos áldozatához, mert azt hitték, ettől megszűnik a rontás. Máskor vízpróbának vetették alá a gyanúsítottakat: gyakran összekötött hüvelykujjal és lábujjal dobták őket édesvízbe. A lebegést bűnjelnek tekintették, aki pedig elsüllyedt, azt ártatlannak mondhatták, de sokszor nem élte túl a próbát.

Nem a torta „indította el” az egész ügyet

A boszorkánytorta epizódja nem magyarázza önmagában a salemi perek egészét, és nem is bizonyítja, hogy kizárólag ez vezetett volna a későbbi letartóztatásokhoz. Inkább egy korai, beszédes részlete annak a légkörnek, amelyben a félelem, a vallási megosztottság és a bizonytalan tünetek értelmezése egymást erősítette.

A történet ellenőrizhető tanulsága nem az, hogy a korabeliek egyetlen furcsa sütemény miatt hoztak végzetes döntéseket. Az, hogy amikor egy közösség bizonyíték helyett félelmekre és feltételezésekre építi a vádakat, a tévedésnek nagyon is valós emberi ára lehet.